Sinkó Réka kivételesen kedves, fegyelmezett és jó ember. Ugyanakkor kreatív és különleges. Nem csupán a táncban kiváló. Sem az életvitelében, sem a többi (általa jól értett) művészeti ágban nem pózol. Azt adja, amire képes. Ezért mindig hiteles. Időben és térben akkor van jelen, ha szükséges. Mindig koncentrál, mert - talán sejti - nincs más lehetőség önmagunk megértésére, csak ha másoknak is tudunk adni valamit a tehetségünk által.
Hajlandó fejlődni: ezért az "apróságért" (úgy látom) akár az életét is feláldozná. Egyéniségének varázsa, ereje több művészeti csoportot is életben tudna tartani. Éppen ezért leginkább a sikereitől féltem. Féltem őt attól, hogy ezt később sokan kihasználják/felhasználják majd... Köszönöm a sorsnak, hogy egy kicsit én is dolgozhattam vele.
Wenczel Imre
Szeretem Rékát. Hiába, az ember már csak elfogult. Még a pedagógus is - bár nem mutatja, nem illik. Aztán van az úgy, hogy már nem lehet nem mutatni, ha az ember - még ha pedagógus is - valakit nagyon szeret. Gondolom, Rékát másnak is könnyű volt megszeretnie, de nem biztos, hogy az már elég a szeretet, a tisztelet megmaradásához, megőrzéséhez is. Pár hónap telt el azóta, hogy Rékát már nem tanítom, de biztos egyértelműséggel jelentem ki: Réka a szeretett és tisztelt tanítvány, tanítványom. Nem azért, mert sosem késett magyarórákról, nem azért, mert ő volt a legjobb e tantárgyból, nem azért, mert kedvére sokkal többet olvasott, mint "humános" osztálytársai, nem azért, mert diákszínpadozott vagy emelt szintű érettségire ment. Hanem, mert igényli, elfogadja és viszonozza a figyelmet és a szeretetet.Az első szívdobogtató jel: mindketten bartókosok voltunk, ha több évtized eltéréssel is. Jó alap ez a családias előélet a szeretetképes tanár-diák viszony igényéhez és megéléséhez. (És Rékának ott volt, van még másik családnak a Grácia is.) Aztán az első, gyors örömhírek és az invitálások sora: bajnoki sikerek itthon és a nagyvilágon e kívül, mindjárt a hazaérkezés utáni első napon elmesélve, csillogó szemekkel, a tánc iránti alázattal telt rajongással és (!) büszke szerénységgel. Az első évzáró gála, ahol Réka a színpadon érett művész, a szünetben a folyosón átszellemült gyerek, aki kíváncsi az avatatlanok véleményére is, és hálás, hogy kíváncsiak voltunk rá.
A harmadik "közös" gálánkon Réka hivatalosan is a gráciások példaképe lett. Ilyesmit az ember egy eszmény- és értékvesztett korban szinte csodálattal teli megdöbbenéssel fogad, mert osztályfőnökként példaképekről érdeklődve csak azzal az öntudattal szembesül, hogy mindenki önálló, befolyásolhatatlan, teljes személyiségnek tekinti magát már az 1. gimnáziumban. (Vajon kinek mit jelent az a szó, hogy MESTER?) És még két fontos emlék: a mozgásszínházi bemutató a csornai tábor végén, ahol a "mozgásprofi" nem táncol, de női Luciferként meglep és katharzist ébreszt, majd az iskola szalagavatója, ahol Réka verssel, dallal, táncimprovizációval teszi ünnepibbé az ünnepet.
Sokszor került szóba köztünk: hogy és meddig lehet ezt bírni energiával, egészséggel. Nem tudom, tán ő maga sem tudja. Harminc éve olvastam kéziratban Manuel Reyes A lemondás című novelláját - azóta sejtem, micsoda helytállás ez. Kívánom Rékának, hogy mindig táplálja energiáit, álmait az a lélek és szeretet, amit én láttam-éreztem benne, amíg taníthattam, és látom-érzem, ha újra találkozunk.
Réka! Ha még nem mondtam volna: nekem is adsz példát. Köszönöm.
Juhász Attila
Rékát 8 évig tanítottam zongorázni. Nagyon korán kiderült számomra, hogy elhivatottan készül egy olyan pályára, amelyben nem kis szerepe lesz a zenének, bár középpontban a mozgásművészet áll. Ritkán találkozom olyan növendékkel, akinek ilyen fiatalon pontos elképzelései vannak a jövőjéről. Már kisgyermekként tiszteltem és elismertem Réka kitartó munkáját és eredményeit. Mindezt az teszi még értékesebbé számomra, hogy tehetsége szerénységgel párosul. Kívánom, hogy pályáján sok sikerben és örömben legyen része.
Jakab Zsuzsanna
Réka kislányként mindig úgy él az emlékeimben, hogy hihetetlen kitartással, szorgalommal és maximalizmussal munkálkodik éppen valamin. Énekel, szaval, prózát mond, táncol (legalább három helyen), zongorázik, és céltudatosan készül arra, hogy musical színésznő legyen. Ez utóbbi (ha jól emlékszem) egy kicsit nemrég módosult, de a többi maradt, és még ki tudja, mennyi minden társult hozzá, amiről Réka valahogy elfelejt mesélni. De sebaj, néha véletlenül elszólja magát, és kiderül róla, hogy a folyton szélesedő baráti körét ismét sikerült bővítenie, hogy a legújabb színészmesterség tanára természetesen ismét egy zseni (Rékának ugyanis fantasztikus módon mindig sikerül a legkíválóbb szakemberekkel találkoznia, és ezt ő meg is tudja becsülni), vagy hogy egy újabb társulatba hívják profi táncosnak.Egyszóval Réka körül mindig zajlik az élet, döbbenetes intenzitással és gyorsasággal, alig tudom kapkodni a fejemet, mert Réka (szerintem) legjobb tulajdonsága az, hogy nagyon tudja élvezni az élet minden pillanatát. És ráadásul tud várni is, ami nagy adomány, mert ha nem így lenne, sok minden kimaradt volna már eddig is ebből a nagyon sűrű és még oly fiatal életből.
Sajnos én már megtettem a dolgomat vele kapcsolatban, láttam felnőni mint embert és mint táncost, láttam ihletett pedagógusként tanítani, most már nem maradt hátra más, mint hátradőlni a karosszékben, és nagy élvezettel nézni tovább a Réka-filmet. Remélve, hogy a közös élményeink valahol benne is megmaradnak, és éppen ezért megengedi nekem, hogy továbbra is betekintést nyerjek olykor élete további epizódjaiba.
br>
Gellért Tünde
