Website Logo

Goda Richárd

képzőművész, tanár

1961-ben születtem Székesfehérváron. 1979-ben érettségiztem a budapesti Piarista Gimnáziumban, 1992-ben pedig a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola rajz szakán szereztem diplomát. Művészi pályámra felkészülésemet  a Dési Huber Képzőművészeti Körben kezdtem, ahol Korga György és Tamás Ervin voltak a mestereim. Tarr Miklós szobrászművésznek is sokat köszönhetek. Különösen hálás vagyok Dr. Hann Ferenc akadémikusnak és Angyal Mária művészettörténésznek, akik nagy művészettörténeti és kortárs művészeti tapasztalatukkal segítették illetve segítették alkotói pályámat.

1992 óta tanítok vizuális kultúrát és művészettörténetet, valamint mozgóképkultúrát és médiaismeretet a Don Bosco Katolikus Általános Iskolában. 2012-ben létrehoztuk iskolánkban a győri székhelyű Grácia Művészeti Intézet képzőművészeti tagozatát, itt tehetséggondozással foglalkozom. Művésztanárként a Grafika szakot viszem, nagyobbakkal foglalkozom. Rövid idő alatt is szépen fejlődtünk, sok tehetséges gyerekünk van, komoly eredményeket értünk el versenyeken és pályázatokon.  A faszobrászat és a festészet több, mint 20 éve érdekel. 1993 óta állítok ki rendszeresen, 2003 óta tematikus anyagokat. Jelenleg vegyes technikával dolgozom (kollázs, fotó montázs, tempera, pasztell), illetve faszobrokat készítek, melyek a pozitív és negatív formák ütköztetésére épülnek.

Kiállításaim:
  • 1993 DB Budapest
  • 1996 Pitypang Galéria Budapest
  • 1999 Céh Galéria Szentendre
  • 2000 Céh Galéria Szentendre
  • 2000 Lurdy Galéria Budapest
  • 2001 Plein-art tavasz  Budapest
  • 2001 Céh Galéria Szentendre
  • 2001 Plein-art ősz Budapest
  • 2002 Céh Galéria Szentendre
  • 2002 Plein-art tavasz  Budapest
  • 2003 Céh Galéria Szín-falak  Szentendre
  • 2003 Alma Galéria Budapest
  • 2004 Céh Galéria Kísértések  Szentendre
  • 2005 Alma Galéria Budapest
  • 2005 Céh Galéria Kékszakáll parafrázisok
  • 2006 Alma Galéria Budapest
  • 2006 Schola Europa Budapest
  • 2006 Art-Decor Galéria Üvegdimenziók
  • 2007 Alma Galéria Budapest
  • 2007 Céh Galéria  Akkor és most
  • 2008 Alma Galéria Budapest
  • 2008 Céh Galéria Nyugtalanító múzsák
  • 2009 Alma Galéria Budapest
  • 2009 Céh Galéria Szentek, vadak, viharzók, álmodók
  • 2009 Radisson Hotel Budapest
  • 2010 Alma Galéria Budapest
  • 2010 Residence Izabella Budapest
  • 2010 Makadám Klub Budapest Inter arma silent musae
  • 2011 Alma Galéria Budapest
  • 2011 Residence Izabella Budapest
  • 2012 KULTI AKH Budapest
  • 2012 Residence Izabella Budapest Nagyítás, retro 66
  • 2013 Műegyetem aula Budapest
  • 2013 Makadám Klub Budapest
  • 2014 Residence Izabella Budapest GODA retrospective
  • 2015 AKH Kályha Galéria GODA retrospective

goda-richard