Website Logo

Ágh Barbara

1995-ben születert, Győrben. Általános iskolában már egészen korán, alsó tagozatos korában csatlakozott a Grácia színjátszó csoportjához a Fekete István Általános Iskolában, a színjátszás pedig azóta is szünet nélkül az élete szerves része. Tanulmányait a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban folytatta, majd pedig Erdélyben végzett színész és drámapedagógusként a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen

Munkája során szeretné kisiskolásoktól felnőttekig minden korosztályhoz eljuttatni a színház eszközeit. Jelenleg speciális nevelési igényű és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozik első sorban, ezen kívül részt vesz egy fiataloknak szóló ifjúsági színházi projektben, felnőtt színjátszó csoportot is vezet, de a színházi életben is jelen van A Vadász Esélye frissen alapult Színházi Társulat aktív résztvevőjeként.

Drámapedagógus gyakorlatai és munkái mellett jelenleg pszichológiát tanul, hogy a tapasztalatain keresztül megszerzett tudását elméleti ismeretekkel is bővíthesse.

„Én magam már gyermekként tudtam, mennyit köszönhetek a drámának, terápia volt számomra és igazi felszabadulás – azóta is egy önfeledt gyermek vagyok, és az is maradok, míg drámával foglalkozom. Hát micsoda önzőség lenne tőlem, ha ezt nem adhatnám tovább és nem örökíthetném át olyan gyermekek számára, akiknek szükségük van rá.”

agh-barbara-1