Website Logo

Hogyan segít a nyári tábor a gyermeknevelésben?

2017-08-30

Vagyis segíthetne, ha nem hagynánk feledésbe menni otthon sem az ott tanultakat. Csakhogy a szülő olykor nem is sejti, hogy féltőn óvott és dédelgetett csemetéje, akiről nem feltételezi, hogy a legegyszerűbb, legalapvetőbb tevékenységeket el tudja végezni, milyen éteri magasságokba képes lendülni, ha valamilyen tábori feladatot kell végrehajtani. Lássuk, melyek is ezek!

  • Fel tudja venni az eldobott szemetet, és eltalál vele a szemetesig, sőt a tábor közepe táján már azt is megtanulja, hogy eleve oda kellene dobnia.
  • Hamar rájön arra is, hogy nem kellene szétszórni a holmiját, hanem rendben a számára kijelölt helyen hagyni, mert könnyen összekeveredik a másik gyerekével, és esetleg örökre nyoma vész.

2fa84-tabor4

  • Hozzászokik ahhoz, hogy köszönjön a nevelőknek és a társainak, és egy idő után már nem is érzi tehernek.
  • Könnyedén feltörli a kiöntött italát, sőt még a felmosót is azonnal elkéri, ha szemmel láthatóan kevés oda a papírtörlő.
  • Minden különösebb nehézség nélkül betartja a tábor szabályait, és alkalmazkodik a változásokhoz.
  • Megszokja az időkorlátokat is, és eszébe se jut nyafogni, mikor lehet már hozzálátni a tízóraihoz.


a2b54-tabor3

  • Vidáman nevetgélve elsétál a többiekkel a táborhelytől 25 percre lévő étterembe, és esze ágában sincs arról mesélni, hogy őt mindenhová kocsival viszik.
  • Nemcsak képes anélkül megenni az ebédjét, hogy falatonként raknánk a szájába az ételt, de még azt is visszautasítja, ha szeretnénk neki szedni vagy kitöltenénk a vizet a kancsóból.
  • Ottalvós táborban konyhaügyeletesként asztalt terít, mosogat/törölget, sőt még a reggeli és vacsora elkészítésében is lelkesen segédkezik! Ráadásul a szobát is ellenvetés nélkül takarítja.

26525-tabor2

  • Ilyenkor derül ki az is, hogy hosszú haját kiválóan rendben tartja, bár otthon addig marad szénaboglya a fején, amíg anya meg nem fésüli. Az átöltözés sem okoz gondot a számára, eleinte ugyan lassan megy, később egyre jobban belejön.
  • Itt van türelme és kedve a kisebbeket istápolni, míg máskor a húgával ki lehet kergetni a világból.
  • Képes televízió, tablet, okostelefon nélkül naponta hosszú órákig létezni (olykor napokig), mert le tudják kötni a tábori programok, akkor is, ha kötetlen játék, együtt lógás, nevetgélés, beszélgetés van műsoron – ilyenkor el is felejti a függőségét.
  • Valahogy a táborban megeszik olyasmit is jó étvággyal, amitől otthon látványosan undorodik (a majorannás májassal megkent kenyérből még visszajár repetázni is!).
  • Nem követeli magának a teljes figyelmet folyamatosan, sőt néha határozottan szeretne belevegyülni a tömegbe, és nem kívánja, hogy állandóan vele foglalkozzanak.
  • Fel tud kelni emberi mértékkel felfoghatatlan zöld hajnalban, pedig máskor minden reggel hosszasan lamentál, mielőtt iskolába viszik. Itt viszont rá se ránt.

55765-tabor1

Óhatatlanul felmerül az emberben a gondolat, hogy vajon nem egy jól átgondolt és alaposan kitervelt, tanárok által végrehajtott tömegpszichózisról van-e szó ezekben az elvetemült táborokban, amelynek az a célja, hogy ráébresszen bennünket, szegény szülőket, hogy netán alábecsüljük gyermekeink teljesítőképességét, és többet is követelhetnénk tőlük. Ezzel persze nem érnek célt a gátlástalan pedagógusok, mert többnyire ez irányú elhatározásunk tiszavirág életűnek bizonyul: elég ránéznünk csemeténk agyonhajszolt, bágyadt kis arcára, és rohanunk, hogy teljesítsük minden kívánságát…

503c7-tabor

Gellért Tünde

Vissza a bejegyzesek listájához.